A látható világ dolgai napról napra változnak és mi egyre csak keressük a támpontot, az erőt adó biztonságot. Te vagy a biztos pont az életedben. Te vagy a lámpás, a fényhordozó, aki bevilágítod az utat magad, majd mások előtt.Pereg az élet. Néha felkapjuk a fejünket, hogy minden és mindenki megváltozott körülöttünk, már semmi nem ugyanaz, mint volt. Két zakatolás közötti csendben eltűnődünk hol is tartunk épp és mi végre is vagyunk itt a Földön. Van, hogy az út megelégedettséggel tölt el és van, hogy valóra nem vált álmainkra emlékeztet.
Nagy ajándék a bizonytalanság, mely megingatja a régi megkövült s idővel elévült rendszerekbe vetett hitünk. Nézzük meg mennyi egyet nem értés, mennyi szakadék, mennyi válás, amerre a szem ellát. Kövessük-e hát a régit, ha azt tapasztaljuk, hogy senki nem érzi benne jól magát? Hol van az a pont, amikor szükség van a megújulásra?
A földi életnek van kezdete és vége. Lelkünk szabadsága meg-megtántorodik ettől a végességtől és ösztönösen ragaszkodunk egy elszáradt faághoz, s néha félünk átadni magunk a természet átformáló erejének. Nézzük csak meg, hogy a fa ősszel milyen bátran lehullajtja leveleit mikor itt az ideje. A természetben rend van. Ideje van a születésnek és ideje van a halálnak. És a két mérföldkő életünk legkisebb részleteire is igaz. Ellenkezünk vagy felismerjük és elfogadjuk a játékszabályokat? Ragaszkodunk biztosnak látszó sémáinkhoz és örök hűséget fogadunk hibáinknak, ezzel gátolva saját magunk és szeretteink fejlődését. Rohan a világ, és mi terheinkkel roskadunk alatta. Kullogunk az ideig-óráig tartó rossz céljaink után, amik nem hoznak kielégülést korgó lelkünknek. Intsünk búcsút régi sémáinknak, rossz lelki beidegződéseknek és kusza életünk sepregetése közben legyünk hálásak azért, hogy most valami új és tiszta veheti kezdetét bennünk.
Nem hibáztathatunk senkit azért, amilyenek vagyunk, amilyenekké lettünk. Döntéseink valósága maga a következmény, aminek térben és időben van egy kifutási ideje. Mondhatni: „ez van”. De nem kell így maradnia. Nem kell tudattalanul sodródnunk érzelmeink tengerén. Ismerjük fel az Élet törvényszerűségeit. Kormányozzuk életünk hajóját bölcsen és szeretettel az eget rengető elmúlások és megújulások közepette és addig tartsunk egy irányban, amíg annak ideje, érvényessége van.
“Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.
Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak.
Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének.
Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak.
Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.
Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek.
Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.
Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának.
Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak.
Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek.
Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak.
Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak.
Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.
Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek.
Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.”
(Prédikátorok könyve 3. fejezet)