Blog

porszem gyermek

porszem gyermek
ég s föld szülte
gesztenye haj selyme körbe
mandula szempár mosolygó tükre
puha öle ringó álom
bőrön át izzó vörös bársony

zsigereiben kél
kígyózó milliók keringője
nagyanyái elfedett boldogsága
eped utána
helyét tapasztja
csillogó homokból hegyet farag
s büszkén önti páráját
majd alant visszagömbölyödik önmagába
várni az ég szúrását

porrá gyötör
kéjbe tör
gerinc redőibe tekeredve dőzsöl
a teremtő
öleld magadba királynő!

nap-hold mezsgye titkaiba bújva
csillagfényes csodát fogan az éjszaka
– ég –

Blog

Mindennek rendelt ideje van

A látható világ dolgai napról napra változnak és mi egyre csak keressük a támpontot, az erőt adó biztonságot. Te vagy a biztos pont az életedben. Te vagy a lámpás, a fényhordozó, aki bevilágítod az utat magad, majd mások előtt.Pereg az élet. Néha felkapjuk a fejünket, hogy minden és mindenki megváltozott körülöttünk, már semmi nem ugyanaz, mint volt. Két zakatolás közötti csendben eltűnődünk hol is tartunk épp és mi végre is vagyunk itt a Földön. Van, hogy az út megelégedettséggel tölt el és van, hogy valóra nem vált álmainkra emlékeztet.

Nagy ajándék a bizonytalanság, mely megingatja a régi megkövült s idővel elévült rendszerekbe vetett hitünk. Nézzük meg mennyi egyet nem értés, mennyi szakadék, mennyi válás, amerre a szem ellát. Kövessük-e hát a régit, ha azt tapasztaljuk, hogy senki nem érzi benne jól magát? Hol van az a pont, amikor szükség van a megújulásra?

A földi életnek van kezdete és vége. Lelkünk szabadsága meg-megtántorodik ettől a végességtől és ösztönösen ragaszkodunk egy elszáradt faághoz, s néha félünk átadni magunk a természet átformáló erejének. Nézzük csak meg, hogy a fa ősszel milyen bátran lehullajtja leveleit mikor itt az ideje. A természetben rend van. Ideje van a születésnek és ideje van a halálnak. És a két mérföldkő életünk legkisebb részleteire is igaz. Ellenkezünk vagy felismerjük és elfogadjuk a játékszabályokat? Ragaszkodunk biztosnak látszó sémáinkhoz és örök hűséget fogadunk hibáinknak, ezzel gátolva saját magunk és szeretteink fejlődését. Rohan a világ, és mi terheinkkel roskadunk alatta. Kullogunk az ideig-óráig tartó rossz céljaink után, amik nem hoznak kielégülést korgó lelkünknek. Intsünk búcsút régi sémáinknak, rossz lelki beidegződéseknek és kusza életünk sepregetése közben legyünk hálásak azért, hogy most valami új és tiszta veheti kezdetét bennünk.

Nem hibáztathatunk senkit azért, amilyenek vagyunk, amilyenekké lettünk. Döntéseink valósága maga a következmény, aminek térben és időben van egy kifutási ideje. Mondhatni: „ez van”. De nem kell így maradnia. Nem kell tudattalanul sodródnunk érzelmeink tengerén. Ismerjük fel az Élet törvényszerűségeit. Kormányozzuk életünk hajóját bölcsen és szeretettel az eget rengető elmúlások és megújulások közepette és addig tartsunk egy irányban, amíg annak ideje, érvényessége van.

“Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.

Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak.

Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének.

Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak.

Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.

Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek.

Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.

Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának.

Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak.

Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek.

Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak.

Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak.

Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.

Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek.

Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.”

(Prédikátorok könyve 3. fejezet)

Blog

Aki szabad, szabaddá tesz

A tékozló fiú története – avagy elkórincált lélekrészeink hazatérése

Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá.
Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. (…)
Együnk és vigadjunk, hisz gyermekem halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült
.”

Mint minden példázat vagy mese, a tékozló fiú története is több szinten értelmezhető.

Ahogy telnek az évek, múltba révedezéseim egyre mélyebb rétegeket világítanak át.
Tisztul a belső látás és egyre szerteágazóbb perspektívában szemlélem életem fonalait.
Lenyomatokat őrzök magamban és az így létrejött jelrendszer mentén bogozgatom a szálakat.
Olykor azt érzem “megérkeztem” és teljességében látom ragyogni életem, majd ismét újabb megértésekre lelek.

Itt nincs idő, se tér. A megbocsátás és elengedés éppen ezekben a dimenziókban működik.

Az a legnagyobb kegyesség, amikor meg tudom magamnak bocsátani múltbeli esendőségeim.
Elengedem a “nem tudás”, a “nem volt elég jó” állapotát és régi érzéseim átmosom egy tudatos elfogadással és szeretettel. Apránként szabaddá teszem lelkem minden szegletét.

Aki szabad, az tud szabaddá tenni másokat.
Aki megbocsátott magának, az tud megbocsátani másoknak.
Aki hosszú útról érkezett, az tud örülni mások hazatalálásának
.

Az önmagunkban való hazatalálásban ünneplőbe öltözik a lélek. Kapuk nyílnak és új távlatok bukkannak fel a láthatáron.
A gyengeségeinkből nyert erő életünk legnagyobb tanulsága.

Blog

Megbocsátás

Könnyű a megbocsátás amíg elhiszed te vagy a kegyes, a jó, a hibátlan, a másik pedig a rossz, az elvetemült, a gonosz. Könnyű a megbocsátás, ameddig győztesnek érzed magad és melletted állnak az emberek, akikkel együtt mutogattok a másikra. Könnyű a megbocsátás, ameddig erősnek és sikeresnek érzed magad.

Láthatatlan ujjaiddal mutogatsz a másikra. Minden gondolatod őt okolja. Vesztét szorongatod kebleden és megkönnyebbülsz, hogy te soha nem lennél képes ilyen elvetemültségre. Majd ellágyultan mosolyogsz, kimondván az üdvözítő szót: “megbocsátok” s végül eltemeted őt a szánalmak temetőjébe.

Ugyan meddig áltatod magad?

Meddig hiszel makulátlanságodban?

Észrevetted-e a másik szenvedését? Félre tuttad-e tenni azt a félelmed, hogy ha “bemész alá”, elpusztulsz? El merted-e engedni az igazad? Fel merted-e áldozni apró kis életed, szenvedés nélkül másokért?

Ne vidd az igazad a sírodig. Nehogy ezen múljon lelked szabadsága.

Ha megbocsátasz, bocsásd el azt a részed, aki magát jónak, a másikat pedig rossznak látja. Ne ringasd magad abban a mesébe illő állomban, amely tele van a jó és rossz archetípusaival. A mesében gonoszkodó boszorkány is benned van csakúgy, mint a megváltást hozó királyfi.

Könnyeiddel ne magad sajnáld, hanem a másik terhét. Ne azt kérdezd “hogyan szabaduljak” hanem “hogyan érthetetem meg és hogyan segíthetek”.

Néha nagyon nehéz egy bolygón összezárva lenni többedmagunkkal, igaz? Harcolunk a négyzetméterekért. Harcolunk a gondolatokért, szenvedünk a gondolatoktól. Harc és szenvedés. S aki nem ezt teszi, olykor kivetettnek érzi magát.

Megbocsátani azt, ami bánt, annak, aki bántott. Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan működik?

Az a tapasztalatom, hogy ami igazán mélyen fáj, azt nem elég egyszer elengedni. Mélyre mentek a gyökerei. Elég egy emlékfoszlány, egy árnyjáték, egy visszhang és újra növekedésnek indul.

Befelé figyelj és ne azt kérdezd miért ilyen “gyökér” a másik. Inkább azt kérdezd mi indult újra növekedésnek ez a gyökér bennem? Mit táplál ez az érzés és miből táplálkozik? A másikban miért nem ez a program indul be ugyanarra az eseményre? Hogyan ne legyek termőtalaja ennek bántó érzésnek?

A megbocsátás és elengedés egy belső munka. Lehet nem sikerül elsőre. Lehet másodjára sem. De ha az irányultságod megvan hozzá, akkor újra meg újra ki kell gyomlálnod a neheztelést. Akkor is, ha kellemetlen a tüske kihúzása és úgy érzed alulmaradsz a külvilág szemében alázatos meghajlásodban. De ne állj meg itt. KÍvánd neki és magadnak a legjobbakat. Mert nem elég elengedni. Új érzést kell a helyére ültetned, amit napról napra gondoznod kell.

KÍvánok ehhez a belső munkához sok-sok erőt és kitartást!

Blog

Aranykapu

„Nyitva áll az aranykapu csak bújjatok rajta!”

Régóta várom már, hogy elindulhassak ezen az úton. Rengeteg önismereti munka, fentek és lentek, kapcsolódás és kapcsolódni vágyás vezetett ide. Már tudom, hogy van mit adnom és azt is tudom mit adhatok. Sok megérkezés vezet önmagunkhoz és minden egyes megérkezés újabb lendületet ad, újabb kapukat nyit a további felfedezésekhez. Éppen ez a folyamatos tanulás volt sokáig, ami azt súgta, hogy még nem vagyok készen. Már nem várok arra, hogy mindent tudjak…


A pillanatok, az „aha” élmények nem függenek a körülményektől. Ez egy benső megtapasztalás. A dolgok annyira szubjektívek. Az, ami körülvesz se nem jobb, se nem rosszabb mint pár perccel ezelőtt, most mégis azt érzem, hogy ami az imént még NEM volt, most egy óriási IGEN.


Mi változik hát? Hol az út és hová vezet? Mi az az aranykapu, amin nap mint nap át kell bújni, hogy elmondhassam: Megérkeztem. Itt vagyok.

Blog

Az ébredés csöndje

Hogyan válhat szertartássá az ébredés, a hálaadás, a reggeli kávé vagy tea, az öltözködés, az étkezés, a szerelem, az elengedés, az elválás, az új köszöntése? Bármi válhat a te szertartásoddá, csakúgy, mint amikor imára kulcsolod a kezed vagy leülsz, hogy meditálj 10 percet.

A rutinszerű berögződések, szokások helyett, engedj teret a tudatosan megfigyelt mozdulatoknak. Nézd meg legapróbb mozdulataid és a hozzájuk fűződő, általuk kirajzolódó gondolataid.

Kezdjük mindjárt az ébredéssel. Milyen gondolatokat és érzéseket mozgosítasz magadban, amikor reggel először nyitod ki a szemed? Mit szimbolizál neked az ébredés? Milyen hangulattal társítod? Milyen érzés kigrani az ébredésből és belerohanni a reggeli készülődésbe? Hogyan tudnád meghittebbé varázsolni magadnak ezt a pillanatot?

Emelkedj megszokásaid fölé. Adj irányt és jelentést mozdulataidnak.

Ahhoz, hogy az apróságokat is tudatos odafigyeléssel és megéléssel fogadhasd, fontos a gyakorlás. Erre kitűnő lehetőség a relaxáció, a tudatos ellazulás és befelé figyelés, amikor elengedjheted a testedben őrzött feszültségeket és áthangolhatod magad egy feltétel nélküli, szeretetteli, békés állapotba. Bármibe is kezdesz, fontos, hogy a megfelelő hullámhosszra kerülj és önmagad legjobb verziójára alapozhass.

Kezdd azzal, hogy pár percig mozdulatlan maradsz és figyeled a légzésed.

Hallod a lelked csöndjét?

A csend az a pont, ahol minden és mindenki egy.